Vitex Agnus-Castus (Barátcserje) kutatások

Premenstruációs szindróma (PMS)
Angliában, de különösképpen az USA-ban a barátcserjét használják az orvostudományban a PMS és a menopauza tüneteinek az enyhítésében. A tudomány jelen állása szerint egyértelmű, hogy mindkét betegséget a női hormonok szintjének a felborulása idézi elő. Az említett országokban egyes orvosok bátran használják és ajánlják pácienseiknek a barátcserjét a női bajok kezelésére.
Németországban, 2 nagy méretű klinikai vizsgálat során, 1500 PMS-ben szenvedő beteg közül a páciensek 57%-ánál mutattak ki jelentős javulást a barátcserje fogyasztásának köszönhetően! A feltételezések szerint a PMS tünetegyüttesét 10 napon belül enyhítheti a barátcserje.

Hagyományos kínai orvoslás
A nagy hagyományokkal rendelkező kínai orvoslás gyakorló mestere, Peter Holmes szerint a barátcserje a májban és a lépben szabályozza a Chi, vagyis az energia áramlását.
A tradícionális kínai gyógyászatban ugyanis léteznek ugynevezett energiatároló vezetékek (összesen 8), ilyenek pl. a Chong -és Ren-tárolók is. A kínaiak szerint az egészség alapvető feltétele, hogy ezen tárolók között az energia akadálytalanul áramolhasson. Peter Holmes szerint a barátcserje a befogadó (’Chong Mai’) és toló (’Ren Mai’) vezetékekre egyaránt jó hatással van, biztosítva megfelelő állapotukat.

Termékenység
A ’Holistic Online’ 175-225 mg barátcserje fogyasztását javasolja petefészek-elégtelenség, és/vagy magas prolaktin szint miatt kialakult meddőség esetén.
A ’The Journal of Reproductive Medicine’ 2004 áprilisi számában megjelent tanulmányban egy barátcserjéből, zöld tea kivonatból, vitaminokból és ásványi anyagokból álló keveréket adtak olyan nőknek, akik legalább 6 hónapon át nem tudtak teherbe esni. A 15 nőből, akik kapták a keveréket, 5-en, 5 hónap után teherbe estek.

Meddőség
Az ausztál tulajdonú ’Mediherb’ vállalat tanulmányában 45, 23 és 39 év közötti meddő nő esetén vizsgálták a barátcserjét. A 45-ből 39 páciensnél fejlődés, pozitív változást tapasztaltak: 7-en például teherbeestek! Kimutatható javulás.
Tudjon meg többet a barátcserje és a meddőség „kapcsolatáról”.

Bőrápolás
Független kutatások szerint Vitex agnus-castus gyógynövény hatásosnak bizonyulhat mindkét nemnél, tinédzserkorban, az akné és pattanások kezelésére.

Progeszteron szint
A progeszteron szintjének felborulásából adódó problémák és betegségek enyhítésében hatásosnak találták számos vizsgálat során a barátcserjét. A progeszteron szintjét jótékonyan befolyásoló gyógynövény a PMS mellett, segíthet abnormális mentsruációs zavarok, termékenységgel kapcsolatos problémák enyhítésében.

Agyműködés
Kutatások szerint a ’Vitex agnus-castus’ befolyásolhatja az agyban található dopamin nevű vegyületet. A kutatók úgy találták, hogy a dopamin amolyan sajátos ’boldogsághormonként’ funkcionál az agyban. Mentális zavarok esetén ugyanis a dopamin szintje lecsökken, a negatív folyamatok így könnyedébben kibontakozhatnak. A barátcserje párhuzamos fogyasztása mentális problémák enyhítésére szedett gyógyszerekkel nem ajánlott, hiszen csökkentheti a gyógyszerek hatásfokát (pl.: a Metoklopramidét), esetlegesen kioltva azokat. Úgy találták, hogy önmagában fogyasztva jobb eredmény érhető el!

Barátcserje Kúrák

Gyerekeknek BarátcserjétGYEREKEKNEK
3 - 14 év között

2db / nap
3 - 4 kúra évente

Felnőtteknek Barátcserje.comFELNŐTTEKNEK
14 - 50 év között

3db / nap
3 - 4 kúra évente

Időseknek Barátcserjét50 ÉV FELETT
50 év felett

3db / nap
3 - 4 kúra évente

ÖSSSZES Barátcserje KÚRA
Barátcserje

Barátcserje termékek

Zafír Barátcserje kapszula,
60 db
= 3.971 Ft
Zafír Barátcserje kapszula,
3 x 60 db
= 11.321 Ft
Zafír Barátcserje kapszula,
5 x 60 db
= 17.821 F
tovább az összes termékhez
MINŐSÍTETT barátcserjeA termékeinket, az utóbbi 10 évben, több tízezren fogyasztották.

Barátcserje Hatóanyagok

Flavonoidokflavonok, kaszticin, vitexin

Iridoid gliozidokaukubin, agnuzid

Illóolajokkámfor

Alkaloidoknisindin

Terpenoidok15 ezer fajta, Diterpenoidok

Izomerekβ-farnesin, α-terpinil-acetát

Tovább a barátcserje összetevőihez

Gyakori kérdések a Barátcserjéről:

Milyen problémáknál segít? Kiknek ajánlott a barátcserje fogyasztása?

Összes Barátcserje kérdés és válaszhoz tovább
Zafír Barátcserje kapszula

Egyensúlyozd ki a Hormonok hormonok szintjét Barátcserjével segítségével.

Fokozd a Petefészek működés petefészked teljesítményét Barátcserjével segítségével.

Fokozd Termékenységed Barátcserjével

21 + 1 szuperélelmiszer
46 + 1 SZUPERÉLELMISZER
ingyenes
E-KÖNYV
AZ ÖN NEVE »
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
E-MAIL »
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!